Matekóra, számok és vegyületek



"Mindig is gyűlölte a számok világát hisz, azok nem akartak soha az ő kénye, kedve szerint alakulni. Magyarán: nem értett a matekhoz."

A végítéletet kimondták. Halál, máglyán égetés… nem, ennél rosszabb. Különórák. Jobban mondva matek különórák. Heiwajima Shizuo talán egyik legutálatosabb órája. Mindig is gyűlölte a számok világát hisz, azok nem akartak soha az ő kénye, kedve szerint alakulni. Magyarán: nem értett a matekhoz. Egyetlen mázlija volt, csupán ami idáig elkísérte őt. Ez pedig a kedves, kissé tömzsi alacsony tanára, aki kedvelte a fiút így valahogy mindig átment a tantárgyból. De a sors közbeszólt és a szerencsének egy teherszállító vetett véget. Az alacsony tanár a balesetben eltörte bordáit és még egyik lábát is sínbe kellet tenni. Hosszú hetekig kell az ágyat koptatnia és a pihenésében ott áll az óra megvonás is. Termesztésen a diákok viszont nem maradhattak matekórák nélkül, így jött be a "b" terv, avagy a póttanár. Magas, szemüveges, haja általában mindig kontyban. A szürke kosztüm mindig makulátlanul állt rajta, még akkor is ha éppen leüvöltötte a diákot a sárga földig. A legrosszabb fajta, aki pikkel minden gyerekre, aki csak nem köszön neki előre a folyóson. Szegény fiúnak esélye sem volt. Rögtön kiszemelte magának és már első óra után odahívatta magához.

- Heiwajima a jegyeid borzalmasak. Így nem fogsz átmenni és akkor teszek róla, hogy nyáron is itt koptasd az iskola padot. Valakinek korrepetálnia kell téged. Nem! Isten ments, az én drága időmben nem fogok hülyéket oktatni. Tessék. Ide menjen minden suli után. Különórák. Ha megtudom, hogy egyet is ellógott… - és itt még nem ért vége. Mondta és mondta és szegény Shizuo végighallgatta. Ceruzája a kezében szinte már gumiból is lehetett volna annyira meghajolt az idegességtől. Mikor végzet a ceruza eltört és kint az épült mögött néhány "magasabb rendűnek képzelem magam" kölykön töltötte ki, nem kicsi haragját.

Tehát mint említettem, halálos ítélet. Plusz egy óra bent a suliba egy tanársegéddel ráadásul, mind ezt matekóra kíséretében. Szívás az biztos, de tudta jól nem lóghatja el. Ezer okot is feltudott volna hozni, de egy még ezt is überelte és ez a nyári iskola volt.

Fúj! Akkor inkább a külön óra.

Hát így történt, hogy most épp baktat a találkahelyre. Zsebébe nyúlt ráérősen és elővéve a kis papírt ismét megnézte, nem e rossz helyen jár.

D szárny, 173

A megtépet kis cetlin csupán már ennyi állt. D szárny.. A legcsöndesebb és a legnyugodtabb szárny. Az iskola elhagyatott helye, a felújítások óta. Itt már csak néhány klub üzemeltette főhelyét. Másra nagyon nem volt jó. Az ajtók néhol már kitörve és néhány ablak is ugyan erre a sorsra jutott. Székek felborítva, asztalok egymáson és egyéb érdekes látnivalók. A régi kémialaborból furcsábbnál furcsább szagok szálltak alá. A szél átsüvített a kereszthuzatban és egy jó mennyiség por is fölszállt a levegőbe.

A kihalt folyósón csupán cipője halk kopogása hallatszott és ütemes csapódás hangja ami a táskájában lévő könyvek összeütközését jelezték. Valami törvényszerűség foglalhatta magába, hogy a terem amit kereset pont az utolsó ajtó volt a folyosón. Rézkilincs csillogott, de a többi része a "régi" szót prezentálta. Kezét felemelte és épp kopogni készült amikor a mozdulat megfagyott a levegőben és inkább egy elégedet rúgással rontott be a terembe. A régiség megadva tört ki a helyéről és dőlt el a földön. A por felszállt és talán még az egerek is spurira fogták a dolgot. A csapódás hangja még vízhangzott egy kicsit mire ismét csend lett.

Elégedetten lépet be, de csalódottságára a másik fél még nem tisztelte meg a szobát. Bár ha őszinték akarunk lenni, akkor terembe már lassan két éve senki nem járhatott.

Beljebb lépve nézet körül miközben gondosan odébb rúgta a már betört ajtót. A terem nem osztályteremként működhetett fénykorában. Semmi tanári asztal és a padok is hármasával voltak összetolva kisebb csoportokat képezve. Könyvespolc és egy rakat poszter segített a régi diákoknak a tanulásban. Ezen kívül még szépítette egy virágtartó is a furcsa termet.

Táskáját az egyik asztalra dobta, majd átsétálva a termen kinyitotta a koszos ablakot. A tiszta levegő szinte felfrissülés volt számára, ám ez az idilli pillanat is megtört. Lenézve az alatta levő területre, hamar rájött miért is pont EZT a termet választotta a helyettes tanár.  A sikátorban csönd uralkodott, talán csak néhány patkány mozgott a konténerben, de ezen kívül kihaltság jellemezte a területet. Gondolkodva könyökölt ki az ablakon és elmerülve kezdte tanulmányozni a szél által repített nejlon zacskót. Végül szemit is lehunyta és hallgatta a halk nyüzsgést.
A nyugodt pillanatot egy kopogás törte meg. Ütemes léptek, mintha csak valaki ritmusra rakná a lábait maga elé. Szökdécselés? Nem foglalkozott vele, ugyan úgy a halk zörejekre akart koncentrálni, de mikor meghallotta a dúdolást, kezdte úgy érezni a nyugalom hamar el fog szállni.

- Hello~! Kezdhetjük? - A vidám hang belengte a szoba poros és lehangolt falait. Kezeit meglengette, de nem tekintett az ablakban lévőre, így nem is jöhetett rá kivel is hozta össze a sors. Nagy hiba, ugyanis Shizuo pontosan tudta ki is lépet be nemrég a terembe.

Ezek szívatnak engem… Nem hiszem el… Különórák… különórák matekból… különórák matekból és a tanár…

 - Orihara Izaya, szolgálatodra - Mosolyogva pakolta elő a szükséges eszközöket a korepra, de ha valaki jól ismerte a fiút jól tudta, hogy nem éppen boldog, hogy itt lehet. - Szóval, mivel kezdjük… - hangja elhalkult és a számológép is, majdnem kicsúszott a kezei körül, ahogy felpillantott a leendő "diák"-ra . Minden aggálya elmúlt és arcán egy szélesebb és az előbbinél gonoszabb mosoly került fel.
- Shizu-chan! Nem hiszem el! Milyen szerencsés vagyok - nevetett.
Az említett nem habozott. A keze közé kerülő első dolgot fogta és már dobta is. A cserép ívesen csapódott a falnak és tőrt millió darabra. A föld szétszóródott és a halott növény is végső nyugalmat találhatott a koszos padlón. A fekete elhallgatott ahogy a cserép súrolta a vállát, bár a mosoly az nem fagyot le az arcáról.

- Mi a fenét keresel itt Izaya-kun~? - a levegő megfagyott körülötte ahogy, egyre közelebb és közelebb lépdelt a másik felé.

- Ilyet. Én megpróbálok átlökni valakit a léc fölött - vonta meg vállait, majd ismét a közeledőre emelte vörös szemeit - és te? Mit keresel itt?

Shizuo hirtelen toppant meg. Idegesen szorította ökölbe a kezét és az Orihara fiú hálát adhatott az égnek, hogy nem rendelkezett a már oly híres képességgel amit mindenki csak a "szemmel ölésnek" hív. Igen. Talán ez jellemezhetné a legjobban a szikrákat amik a szőke szeméből jöttek. Természetesen ezt a másik csupán egy sunyi mosollyal konferálta.

Magabiztosan állt az asztal mellet, miközben egyik kezével megtámasztotta magát. Tetszett neki a szituáció. Mit tetszett, egyszerűen jobb dolgot el sem tudott volna képzelni, mint pont Heiwajima Shizuo-t tanítsa minden áldott nap.

- Töröld le a vigyor a képedről és húzz el innen a francba - sziszegte, miközben még egy lépést tett a fekete felé. Kezével idegesen markolt bele az asztalba, ami egy kis reccsenéssel jelezte, hogy nem bírja nagyon a gyűrődést.

- Értem. Szóval Shizu-chan, képes egyedül is megoldani a matek problémáit. - A szőke kicsit megremeget, ugyanis jól tudta mi forog kockán. Szemei előtt a nyári suli képe lebeget amit nem szívesen vállalt volna be. Megadóan engedte ki a levegőt és szívott be újabb adagot.

Inkább a nyári suli, mint ő. Bármi jobb, mint ő. Bármi…

Elengedve az asztalt felkapta táskáját és a kijárat felé kezdett el menni. Nem nézett a másikra. Nem akarta őt látni, sőt kiakarta verni a fejéből ezt a tizenöt percet is.

- Én a helyedben nem mennék el, tudni illik engem is megfenyegettek. - Pont mellette torpant meg. Idegesen nézett rá a másikra, aki lehunyt szemekkel még mindig mosolygott. - A drága tanárnő azt mondta, ha nem mész át matekból az-az én hibám lesz. Ezért konkrétan, ha te elbuksz én is veled bukom és jöhetek be veled ugyan ide… nyáron is.

Shizuo megremegett és sima arcvonásai eltűntek a helyéről. Idegesen csapta le táskáját a földre amiből a húzat hatására a jegyzetek, papírok szállni kezdtek a levegőben.
- Megölöm - fordult meg és Izaya nagy döbbenetére, Shizuo nem őt támadta meg hanem az ajtón kezdett el kifutni.

A fekete most először érezte, hogy hibát követett el. A fiú nem kis hevessége az sugallta éppen most próbálja eltenni a matek tanárukat láb alól. Ezt pedig nem engedhette. Ugyanis az előbb kegyesen hazudott a másik szemébe. Mindvégig tudta kit kell oktatnia. Mindvégig tudta, hogy a másiknak nyári iskola lesz a vége ha nem megy át. Pont ezért jelentkezett önként. Plusz egy óra, amiben megkeserítheti még jobban a másik életét. Nem. Plusz óra, amit csak vele tölthet. A piszkálódás csak a ráadás. Mint cseresznye a habon. Viszont ha most nem állítja meg a nem kissé dühös szőkét, akkor nem csak ez az óra úszik el… hanem az összes többi is amit itt tölthetnek bent a suliban.

Ha csak meg is veri, akkor is tuti kirúgják. Ha a másvilágra küldi, akkor meg bye-bye Shizu-chan... örökre.

Gyors léptekkel eredt a másik után és a kémia labornál érte csak be. Az ideges tekintet és, hogy már a falat karmolászta elég ok volt rá, hogy közbelépjen. Gyorsabbra vette a tempót, majd elrugaszkodva a földtől egyenesen a szőkének vágódott. Az ütéstől mindketten egyenesen berepültek a kémia laborba.

Reccsenés, csörömpölés, émelygő szagok lengték be a helyet, ahogy a két fiú földedért. Az üvegek szanaszét hevertek és néhány asztal már ugyan arra a sorsra jutott, mint ami most törött ketté.

Shizuo a fejét fogva tápászkodott fel és nézett körbe. A szagok amik bent terjengtek nem voltak hasonlíthatók semmihez. Vegyületek találkoztak és alkot valami újat. Néhol sercegést is lehetett hallani. Fájdalmasan szisszent fel, ahogy észrevette, hogy az asztal amire ráesett, tele volt üvegekkel és lombikokkal amik most millió darabban hevertek a földön. Ruhája itt-ott elszakadt és néhány vágásból vérvörös vér buggyant fel. Mégis a legjobban a keze szenvedte meg. Karcolások és kisebb nagyobb vágások éktelenkedte rajta. Idegesen szorította össze miközben a feketét kereste tekintetével.

Nem kellet sokat keresnie. Az Orihara közvetlen mellette feküdt, háttal neki.

- I-za-ya - szótagolta, miközben egyik kezét a magasba emelte, míg másikkal a fekete vállait fogta meg és rántotta maga felé. Őrült mosollyal készült lecsapni a másikra, de a mozdulat megfagyott egy centire az arcától. A mosolya lefagyott és karja is tehetetlenül zuhant maga mellé.

Orihara Izaya ugyancsak összekaszabolva feküdt mellette. Ugyan azok a tünetek. Összecincált ruha és az ő keze is tiszta vörös volt. Csupán egyvalamiben különbözött Shizuo-tól. Fejéből egy vékony vércsík indult el és eszméletlenül feküdt a padlón.

A szőke kíváncsian bökte meg az orrát, de mivel nem kapott semmi reagálást rá közelebb hajolva hozzá, vizsgálta meg. Miután végzett nevetve kelt fel és nézet le a másikra.
- Elég a játékból, kelj fel Izaya-kun~ - mondta miközben cipőjével oldalba bökte a fiút. De az nem mozdult. Tehetetlenül feküdt tovább a padlón - kelj már fel idióta! - üvöltött rá, majd az előbbinél kicsit jobban nyomta bele a másik oldalába saját surranóját. De a válasz ismét semmi. Izaya mozdulatlanul feküdt tovább az üvegszilánk tengerében.

Shizuo tehetetlenül állt felette és nézte, ahogy a fekete kezeiben a vér egyre csak gyűlik és a fejéből is lassan a padlóra csöpög a vörös nedv. Rezzenés mentes arccal guggolt le, de tekintetét még mindig nem vette le a másikról. Keze lassan mozdult és óvatosan az Orihara arcára simult. Szemeivel feszülten figyelte a másik arcát, de mivel az nem reagált az érintésre jobban odanyomta kezét és óvatosan végigsimította a puha bőrt.

Vajon ha többet az életben nem hallanám a hangod, boldog lennék? Vajon ha hagynálak itt elvérezni és többet az életben nem látnálak, szebb életem lenne? Vajon ha hagynálak itt most meghalni, lenne bűntudatom?

- Hey Shizu-chan, nem kell megsiratni. Még nem mentem el - gúnyos mosoly az arcán csak úgy virított és saját kezével megérintette a szőkéjét. Az ijedten kapta el sajátját és rögtön az arcára tapasztotta. Nedves lett a tenyere és érezte arca pirosba vált. Dühösen lesett ki ujjai mögül és már csak azt látta, hogy az Orihara feltápászkodik a földről és megállva előtte megnyalja véres ajkait. A mosolya, vigyorgásba olvadt át és hangosan felkacagott. A szőkén csupán ennyi kellet. Az előbb eltört asztalt felkapva tartotta maga felett. Idegesen és kipirult arccal nézett a fekete irányába és mielőtt elhajította volna a kissé sérült bútort még halotta a nevetésből kiszűrődő vidám hangot.

- Shizu-chan valld be őszintén. Hiányoznék, ha meghalnák… nem?

Fehér függöny vette körül és a gyógyszerek, na meg a meglehetősen erős kórházi szag csapta arcon. Fájdalmasan fogta meg fejét és kicsit feljebb ülve próbált rendet rakni kesze-kusza gondolatai között. Egy ágyban feküdt, kezei bekötve. Gyógyszerek a baloldalon, Shinra, egy széken a másikon.

A gyengélkedőn vagyok… várjunk csak?!

Arcát visszafordította a szemüveges felé, aki vigyorogva és egy kisebb integetéssel üdvözölte a másikat.

- Hey! Felébredtél. Milyen hülyeségeket beszélek, miért ne ébredtél volna fel, hisz már lassan 2 órája fekszel itt. Hálás lehetsz, hogy azok a vegyületek nem voltak annyira károsak a szervezetedre viszont jól kiütöttek egy időre. Még szerencse hogy a tanársegéded beszólt a tanáriba, hogy hozzanak ki onnan. Mázlista vagy tudod. Régi vegyszerek voltak, még szinte az őskorból. Lehet mást ki is nyírtak volna, de téged. Hihetetlen nem? Azok közül egy kettőt már be is tiltottak, mert igen veszélyes, főleg egy iskolában, na meg… - Shizuo idegesen tapasztotta kezét a másik szájára aki erre elhalhatott, de még mindig mosolygós szemekkel bámult a másikra. Lassan vette el a kezét és mivel a másik nem folytatta tovább a dumálást, felsóhajtva túrt bele szőke tincseibe. Feje, majd szétrobbant. Kezei fájtak és a további sebeket csak ne is említsem. Lerúgva magáról a takarót kászálódott ki és állt fel. Megfordulva még gyorsan rendet hagyott maga után, majd széthúzva a fehér függönyt lépdelt el a táskájáig és utána az ajtót vette célba. Shinra pont ezt az alkalmat várta, hogy belépjen elé és egy papír fecnit, nyomjon az orra alá.

- Tessék - adta oda a másik kezébe, majd kikerülve visszasétált az asztalokhoz - ezt a tanársegéded írta neked. Gondolom a holnapi matek óra anyaga. Mindegy, a lényeg, a Sensei mondta, hogy adjam oda mindenképp neked, meg azt üzeni, hogy a kis baki ellenére is járjál matek korrepetálásra. Gondolom még mindig meg vagy feny… - itt volt az a pont, mikor Shizuo kilépet a gyengélkedőről és maga mögött rendesen, becsukta az ajtót.

A levelet csupán útban hazafele olvasta el. A kis szövegen többször is átfutott, de a kacifántos betűk mindig ugyan azok maradtak. Szemei kikerekedtek és arcát ismét a pír, egy újabb árnyalta bolondította. Szája széles mosolyra húzódott és elengedve a kis fecnit hagyta, hogy a papír messze szálljon a szél segítségével. Fájósan szisszent fel ahogy kezeit ökölbe szorította.

Alig várom, hogy holnap ismét találkozzak veled. Izaya-kun~